2009. január 8., csütörtök

Könyvek

Zsukkától kaptam a kérdést. Egy ideje én is gondolkodom, hogy mit válaszolok majd, ha valaki engem kérdez, de nem vagyok könnyű helyzetben!
Csodálom azokat az embereket, akik a munka, a család, a varrás mellett még olyan sokat is olvasnak, hogy nem tudják összeszámolni! Minden tiszteletem az övék! Szeretnék egyszer én is így gazdálkodni az időmmel.
Szóval: olvastam én is, ötnél biztosan jóval több könyvet, de nem sorolom fel tételesen, csak a "csapásvonalat" (ahogy Zazálea írta)! Az év első felében a szakirodalom dominált, akkor írtam a szakdolgozatomat Luther és az egyházzene témakörben. 2008 nagy felfedezése számomra Gyökössy Endre volt. Tőle a hozzáférhető összes könyvet elolvastam. Jó stílusa, nézőpontja, alapossága magával ragadott. Több, mint száz kis füzetkéje jelent meg, ezeket mindennap magammal viszem, egy elég oda-vissza. Persze már a legtöbbet kétszer is olvastam. Ezen felül sok-sok egyéb teológiai témájú könyv került a kezembe. Egyszerűen ezekre vagyok kiéhezve. De ne gondoljátok, hogy ettől kegyes, mintakersztény lettem, közel sem... Talán épp ezért olvasom ezeket a könyveket!
Emellett szükség van persze pár német nyelvű "laza" kis olvasmányra! (pl. családregények) DE! Semmi német irodalom! Ebből az egyetemi éveim alatt bőven eleget olvastam! (Persze ezek közt is van pár kedvenc, inkább a körülmények vették el a kedvemet!)
Ilyen hosszú válaszadás után megkérdezném még: Suet, Vikit, Silerikát!

Ja, és a szabályok:
1. Írd le annak az öt könyvnek a címét, amit 2008-ban olvastál.
2. Nevezz meg öt embert és értesítsd őket.
3. Linkelj vissza erre a bejegyzésre.

1 megjegyzés:

Viki írta...

Köszi, hogy játszani hívtál!:)