2009. június 13., szombat

Mikrós festés


Az előző bejegyzés kapcsán többen is kérdezték, hogyan festem az anyagot a mikróban. Most válaszolok: molinót festettem Ibériával (nem sikerült Colombust venni). Egy zacskó festéket feloldottam kb. fél liter vízben, ehhez egy kiskanál sót adtam. Az anyagot (jelen esetben vékony és közepesen vastag molinót) kb. 50x60 cm-es darabokra vágtam, majd benedvesítettem. Egy nylon zacskóba tettem az anyagot, erre öntöttem a festéket, majd a zacskót jól meggyömöszöltem, hogy mindenhová jusson festék. Ezt egy műanyag dobozba tettem, majd 3,5 percig 750 W-on mikróztam. Ha foltosat akarok, akkor az első szín után öntök hozzá keveset egy másik festékből is, újra szétkenem, majd megint jön a mikró. Ha a két színt egyszerre öntöm az anyagra, akkor nem különülnek el, hanem egy újabb érdekes színt kapok. Ha kivettem a mikróból, akkor alaposan kiöblítem, az utolsó vízbe ecetet teszek, ez is segít a színek fixálásában.
Fontos, hogy ezzel a módszerrel ugyan gyorsan lehet haladni, de az eredmény sosem lesz egyenletes (legalábbis nekem)!
Biztosan sokan ismerték már ezt a módszert vagy valami hasonlót. Örülnék, ha megosztanátok velem a tapasztalataitokat.
A képen a mai festés eredménye látható.

16 megjegyzés:

Dia írta...

nagyon szépek lettek a színek!!!
(a Simon úrnak honlapja nincs véletlenül? )

köszi

Dia

Bea írta...

ez tök jó. :)

Zsukkata írta...

Hú, ezek is mennyire jók lettek!

Naomi írta...

Meseszépek lettek az anyagok! Élénk gyönyörű színek...szerintem, csak jó, hogy picit foltosak! :o)

Várom, milyen szépség készül majd belőlük!!!

Ida13 írta...

Tetszenek.
Pamutmolinóval próbáltad már,vagy csak a selyemmolinóval?

zazálea írta...

Egyszerűen remek, remek, remek!!!!!!

bruercsi írta...

Nagyon klasszak lettek! Na, ezért akartam írni e-mailt, hogy iberiával hogy kell festeni. Columbussal nagyon hasonlóan, de én a zacsit elhagytam. Nagyon tetszik a több színű verzió!!!!
Én leginkább a selyem molinot festettem be, azt viszont már szárazon szép vasalni piszok nehéz. Ezért én rögtön már vasaltam is ki. Így több legyet is ütöttem egy csapásra:
Nem kellett a ruhaszárítót kerülgetnem.
Rögtön láthattam a valódi színét a festett anyagnak.
Sokkal könnyebb volt szép simára vasalni.
Nekem már elfogyott a selyem molinom. Neked is? Rendelni kéne!
Hűha! Ofö leszel? Gratulálok!

Julcsi írta...

Ezek is nagyon szépek! Kedvencem zöldes-sárgás:)

Én is hasonló módon festek Colombussal.

Barbi írta...

Csudajók ezek is! Köszi a leírást!

leda írta...

Köszönöm a kedves szavakat!
Ida13! Nem tudom, hogy a pamutmolinó az a közepesen vastag-e, mert azzal is próbáltam, nem csak selyemmel.

Bruercsi! Köszi a tippet! Én is nedvesen vasaltam ki, de még így sem volt könnyű! Nekem is fogy az anyag, rendeljünk! És igen, selyemmolinóra könnyebb festeni, viszont a színek nem lettek vmi miatt annyira élénkek, mint a vastagabbon. Lehet, hogy én szúrtam el vmit?

F.Gina írta...

Ismertem, de még nem próbáltam. Talán majd most, így a kedv csinálás után ?!
Szerintem nem kell tök egyszinűnek lennie, sokkal izgibb, ha márványos, vagy foltos :))

Barbi írta...

Gyere játszani! :)

Silerika írta...

Egy meglepi vár nálam, nézz át kérlek! :)

Névtelen írta...

Nagyon szép élénkek. Fotózhatnál úgy is, hogy egy látszódjon egészében, a márványozása. Nagyon jó játék, és mennyi lehetőség van még benne!!!

Edina írta...

Nagyon szépek lettek az anyagok! Én is ezzel a módszerrel festek csak én Colombussal. Az anyagok nekem is mindig márványosra sikerülnek. Ha felhigítod a festéket kb 1 literre,és a mosogatóban gyurmászod át jól az anyagot, kicsit egyenletesebb lesz a színe. Teljesen egy színre nekem sem sikerült még festenem :(

Dia írta...

Szia.
Még egy rövid kérdés.
Rendelésre is szoktál festeni anyagokat?

köszi

Dia