
Ezeket az ülőpárnákat karácsonyra varrtam a családnak. Szépen elképzeltem, hogy a három konyhai hokedlit fogják díszíteni. Legnagyobb meglepetésemre azonban a szobában a fotelben találtak maguknak - úgy tűnik - végleges helyet. Hogy miért? Anyukám szerint senki sem tud ráülni a családban, sajnálják. Most pedig, ha valaki a fotelt szeretné használni, akkor előtte biztonságba helyezi a díszítőelemeket, majd leül. Távozáskor a műveletek sorrendjét megfordítja.
Summa summárum: egyik szemem sír, a másik nevet! Jó, hogy így becsülik és értékelik a munkámat, na de én mégiscsak ülőpárnát varrtam!!! (Egyébként a névnapi párna kapta azt a küldetést, hogy végre illő helyükre parancsolja a díszülőpárnákat. Kíváncsi vagyok, sikerül-e.)